Török Márta

cikk, szerző: svg

Örömmel vettünk részt a zarándoknap szervezésében, és lebonyolításában. Remélem, azóta megérkeztek már a fotók és az aláírások is. Elnézést kérek a kissé késői reagálás miatt. Tudomásom szerint  Terjékné Cili  már korábban, a zarándoknap után elküldte az útközben készített fotókat, valamint  az aláíróíveket, illetve Nagy Emese egyeztetés után gyorsan csak az eredeti íveket küldte el Veszprémbe - örömében,  mert nagyon jól sikerült az első zarándoklat,  aminek a szervezését vállalta. Több környező településről is érkeztek zarándokok, összesen 19-en, ami alföldi körülmények között szerintünk nagyon jó, tekintve, hogy csak az elmúlt években kezdtük a zarándokhagyományok felelevenítését, s hogy Molnár Ibolya zarándoklatszervező és -koordinátor ösztönzésével és segítségével több útvonalat is hirdettünk Szegedtől és a közeli településektől. 

Szép időben , szép útvonalon haladva tettük meg részben vagy egészben a kijelölt utat, felolvasva Böjte Csaba levelét és többször is az imát, amit erre a napra írt, imába foglalva a kapcsolatokat is, ahol máris vagy a későbbiekben osztozhatnak a gyermekvállalás örömében. Az imák és énekek mellett személyes, zarándoklatra indító tapasztalatainkat, kéréseinket is megosztottuk egymással, abban a reményben, hogy a Jóisten elé kerültek fohászaink. A zarándoklat máriás hangulatú ünnepi szentmisével és agapéval zárult a tápéi Szent Mihály templomban, s Száva Szabolcs atya meghívott minket is a templom következő ünnepi alkalmára, a pajori iskola búcsújára.

Az előző napi kerékpáros zarándoklattal is csatlakoztunk a zarándoknap imaszándékához. Itt az egyes állomáshelyek adtak új inspirációkat a téma átelmélkedéséhez. Ilyenek voltak a Mátyás téri szoborcsoport Anna, Joachim, Mária és a Kisjézus alakjával,  de az orvos- diagnosztikai konferencia sátora is, amit az Alsóvárosi kegytemplom előtt láthattunk aznap, hogy az egészség, élet és elmúlás  kérdéséről is elmélkedhessünk. Ezután az Alsóvárosi Tájházban érdekes előadást hallhattunk régi korok gyermekvállalási és -gondozási/ nevelési szokásairól, majd a ZarándokPonton fogadtak minket frissítő itallal, s  a történettel, ami egy városrész,  s  intézmények, mint pl. az iskolamúzeum összefogásnak köszönhető születéséről, megújulásáról szólt. A közelben lévő haranglábtól ismét a Biblia és a szentek gyermekvállaláshoz kapcsolódó történetein elmélkedhettünk: Ábrahám és Sára, Szent Erzsébet, a szeretet szentje, Szt. Katalin, a jó társért imádkozók (és a kerékpárosok) védőszentje, Szt. Miklós, a hozományt ajándékozó szent, Teréz anya, az árva és elhagyott gyermekek felkarolója kísérte utunkat Deszkig, miközben egy-egy játszótérre  is bekerekeztünk, hogy a gyermekeknek és még talán a zarándokoknak is fontos játékra is gondot fordítsunk.  Deszken a Jézus Színeváltozása ortodox templomban fogadott minket a pópa, a katolikus templomnál pedig meghívást kaptunk a község és a templom következő ünnepi alkalmára, a deszki falunapra. Csaba testvér gondolatait , imáját útközben és az újszegedi Szent Erzsébet templomban, a záró szentmisén is meghallgattuk, együtt imádkoztuk Perlaki Flórián atyával, aki a szentmisét celebrálta. 

Azt hiszem, a zarándoklatnak is köszönhető, hogy saját magam és egy másik pedagógus zarándoktárs is új feladatokat, ezzel több tanulót kaptunk munkahelyünkön, és a zarándokok közül volt, aki máris jelentkezett, hogy szívesen segítene más zarándoklatok, illetve a jövő évi zarándoknap szervezésében. 

Összességében hálásan köszönjük, hogy csatlakozhattunk a zarándoknap felajánlásához és imáihoz!

 

Szeretettel:

Török Márta