Beszámoló a Pécs-Máriagyüd szakaszról

Mondhatnám ma, fel sem ébredtem....s ez abból adódik, hogy le sem feküdtem.
 Hajnalban indultunk ugyanis útnak immáron 10. Alkalommal az 1 Úton Nemzetközi Zarándoknapon a Mária út Pécs-Máriagyűdi szakaszán, ezúttal az idei közös szándékra, a Fiatalokért.
A város szélén lévő áruház parkolójában gyülekeztünk, amely teljes sötétségben fogadott minket, így a fejlámpák, elemlámpák fényél mégiscsak egymásra találtunk. Néhány bevezető gondolat, közös ima, technikai információk után vágtunk neki az útnak, a város fényeit hamar elhagyva a korom sötétben.
Érdekes világ... Érdekes annyiban, hogy az amúgy is parányi mivoltunkban, milyen picit látunk ilyenkor a világból.  A fejlámpa fényénél azt a piciny föld darabot ahova letesszük a lábunkat a következő lépésnél. Elhaladunk erdő, mező, tó , domb és hegy mellett, és nem látunk belőle szinte semmit sem...s a semmi mellett persze senkit sem.... van, aki már ismerős a hangjáról, de meg kell várnunk a napfelkeltét, hogy egyáltalán lássuk ki mellett is megyünk. S ahogy a lábunk összesimul a talajjal, mi zarándokok is hamar megtaláljuk a közös hangot az imáinkban.
A sötét még nagyobb figyelmet igényel tőlünk, hogy tartsuk a tempót, hogy nehogy lemaradjunk vagy nehogy elhagyjunk valakit... még el sem indultunk, de már érezni, mennyi mindere tanít a zarándoklat, ha odafigyelünk... Még sötétben állunk meg az első útmenti feszületnél, ami mellett talán simán el is sétálnánk , ha nem tudnánk hogy itt van....mi már tudjuk...tudjuk, hogy hova, kihez fordulhatunk, s ilyenkor mindig csak remélni tudom, hogy a zarándoktársak megerősödtek ebben a mai napon is, vagy a köztünk lévő még hitetlenek a következő alkalommal már meg fognak itt állni egy fohászra..... Elmondjuk a reggeli imánkat, bár még messze nem érezzük, hogy reggel lenne.... A halvány pirkadat az ég alján már valahol Pogány és Bisse között lep meg minket, miközben a rózsafűzért mondjuk. Imádkozunk a békéért, a meg nem született és a születendő gyermekekért, az otthon maradottakért, a barátokért, rokonokért, munkatársakért, a házasulandókért és persze a fiatalokért, akikről elmélkedéseinkben megemlékezünk valamilyen formában.

Egy-egy szakaszra mindig jut egy-egy gondolat, egy-egy kérdés amivel foglalkozunk. 7 órakor Bissére már énekszóval érkezünk, majd egy rövid pihenő keretében a lelki táplálék mellé előkerülnek a szendvicsek is, sőt mi több, zarándoktársunk Ági egy nagyon különleges és finom Mária utas jellel díszitett süteménnyel kedveskedik a csapatnak!

A Tenkes hegy megmászása a “szent” csendben zajlik, majd a hegytető alkalmat ad még egy rövid pihenőre, elmélkedésre, sőt mi több, még játékra is. Elnézve így este az ott készült képeket, amelyen mindenki mosolyog, megállapíthatom, hogy a csapatban mindenki csak régóta fiatal, és mindenki szeret még játszani.... 10 óra előtt pár perccel érkezünk meg énkszóval Máriához, majd a szabadtéri oltáron celebrált püspöki misére igyekszünk, hogy részt vegyünk a Pécsi Egyházmegye búcsúi szentmiséjén. Keresztes Andor atya a homílijában arról beszélt, hogy a világ a lelkünkből csak elvesz, de nem ad semmit sem helyette.

Vigyáznunk kell arra, hogy mi tölti ki ezt az űrt, mit engedünk oda be, minek, kinek adunk teret.. Sokszor úgy gondoljuk, ezek az üzenetek nem is azoknak szólnak talán akik ott vannak és ezt közvetlen hallják...mert mi talán már tudjuk, sejtjük, törekszünk arra, hogy Istennek adjunk helyet ebben a térben, de ugyanakkor pont, hogy minket erősítenek meg és figyelmeztetnek ezek a szavak újra és újra abban, hogy feladatunk van... Nem abban van feladatunk, hogy kritizáljuk a mai fiatalságot, hanem abban, hogy tanúságot tegyünk a hitünk mellett, hogy példát mutassunk, hogy utat mutassunk, hogy hívjuk őket a helyes útra. S ahogy püspökatya megosztotta velünk a gondolatait, egyre csak erősödik bennünk a felismerés, ez nem csak feladat, ez kőkemény felelősség!! Ahogy mi megyünk előre az időben, talán már mindenkinek nincs vagy nem lesz lehetősége fizikailag útra kelni, de imádkozni tud a fiatalabb generációért. Ez nem feladat, ez felelősség! Kritika, kontroll helyett bízni bennük, imádkozni értük, hogy amit ma még talán tudatlanul adnak oda a világnak, azt a teret ne a démon töltse meg... s akkor a többi is rendben lesz az életükben, a ma generációjában... Hálatelt szívvel gondolok a nagyszüleimre, akik nagyon sokat imádkoztak értem, azért, hogy a szívembe kit engedjek be...talán ezért is vezethettem immár 10. Alkalommal az 1 Úton zarándoklatot különösen ma, Klára napján a nagyanyám névnapján akivel nagyon sokszor zarándoklatam el Gyűdre…..