Lelkivezetői gondolatok

cikk

Deisis

"Készítsétek az Úr útját!"

 

A Mária Út kidolgozása közben minduntalan szembesülünk azzal, hogy egyszerre munkálkodunk földi és égi dolgokon. Hogyan találjuk a helyes földi utat, ami elvezet az Égiekhez?

Ebben segít nekünk az Istenszülő Szűz Mária, aki mint égi Édesanyánk minduntalan körülölel bennünket a szeretetével, és közbenjár értünk Istennél. Hogyan képzeljük el ezt a közbenjárást? Megtaláljuk a választ a Szentírásban, a kánai menyegzőn. Bajba kerültek a vendéglátók, és Mária kérlelte a Fiát, segítsen nekik. De Jézus keményen elhárítja, hiszen "még nem jött el az én órám". De Mária anyai szíve mégis ismeri Fia minden rezdülését, és az elutasító szavak ellenére azt tanácsolja a szolgáknak, amit mindig, minden körülmények között leginkább tanácsolhat nekünk is egész életünkben, munkálkodásunkban: "Tegyétek, amit mond!" Ez az anyai közbenjárás és útmutatás lehet mindig segítségünkre, ha a helyes irányt keressük a Mária Útért való ténykedésünkben is. Ahogy egy családban az édesanya képes arra, hogy az édesapánál elérjen valamit a gyermekeknek, ami talán csak a gyermekek szerint fontos, ugyanúgy Mária is képes arra, hogy Istennél olyan dolgokban is segítséget érjen el számunkra, amelyek talán nem okvetlenül szükségesek Üdvösségünk munkálásában.

A keleti egyház Deézis ikonjára pillantva nem csupán Máriától kapunk helyes útmutatást életünkre, munkánkra, hanem a Krisztus másik oldalán álló Előhírnöktől, Keresztelő Szent Jánostól. Ő a határozott, megalkuvást nem ismerő férfiúi felszólítást hirdeti az őt hallgatóknak: "Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenesekké ösvényeit!" Ezt az utat készítjük, ezen az egyengetésen munkálkodunk egész életünkben, ha helyesen, Istennek tetsző módón próbálunk élni. Az Istenhez ennyire közel álló két Szent adja meg nekünk a mindenkori helyes útmutatást: Mária a szelíd, közbenjáró, szerető édesanyai szívével, és jó tanácsával, Keresztelő János pedig a hosszútávú jövőt biztosító igazság éles hangú, prófétai hirdetésével. Az ikonra pillantva azonnal világossá válik, hogy mindketten Krisztus felé fordulnak, Őrá mutatnak, Felé vezetnek bennünket. Ez a Krisztus felé való odafordulás kell, hogy vezéreljen bennünket mindig, akár a szerető anyai szív, akár pedig a kemény férfiúi elhatározás oldaláról próbálunk közeledni a mi Istenünk felé.

Az Istenszülő Szűz Máriának és Keresztelő Jánosnak a szavai, és hiteles útmutatásaik adjanak nekünk mindenkor biztos támpontokat életünkben, munkánkban, hogy az Úr útján munkálkodva, szavát követve mi is megismerjük Krisztus felénk megnyilvánuló jóságát és szeretetét, ahogyan azt a kánai menyegző vendégei is megtapasztalták.

 

Gulybán Gergely