A MUTKE részt vett az MTSZ közgyűlésén

cikk, 2012.12.21. 23:13, szerző: bmmaric

A Magyar Természetjáró Szövetség rendkívüli közgyűlésen még megfigyelőként, de teljes jogú tagként tudott jelen lenni a Mária Út Egyesület.

A Természetjáró Szövetség közgyűlésén többek között tisztázva lett, hogy a jogszabályoknak megfelelően az MTSZ tagja csak egyesület, vagy alapítvány lehet, és a következő években a „szelíd” turizmus jelentős pályázati támogatással fejlődés előtt áll, nem volt kérdés, hogya Mária Út Közhasznú Egyesületünk a gyalogos természetjárók között képviselje azt a szakmai hozzáadott értéket, amivel a köznek, és hitünknek tudunk szolgálatába állni. A kialakítás előtti kedvezményekre is jogosító rendszer egyénenként is igénybe vehető lesz, amennyiben az egyesületi tagság rendezve van. Mindezek mellett előre mutató törekvésünk, hogy szakmai bizottságot tudjunk létre hozni a többi zarándok szervezettel, illetve segítsük, és részt vegyünk a megújuló Természetjáró Szövetség törekvéseiben a közös szakaszokon szállások feltérképezésében, a jelzések fel-, és megújításában. Egyben célunk, hogy a túravezető tanfolyamot kiegészítve minőségi zarándoklatvezető testvéreink képzését is ki tudjuk alakítani, biztosítva a jövőbeli zarándoklatok szakrális tartalmát, szakmai minőséggel ötvözve.

http://termeszetbarat.hu/cikk/hatarozatkepes_volt_a_rendkivuli_valasztmany

 

Fehér Péter